2017

Rákóczi Tábor (SWB) - 2017

Zrínyi csoport - negyedik nap

2017. július 05. - Korom Balázs

Különleges hírközlés következik.
A negyedik nap elfogyasztották az utolsó miskolci gabonapelyhüket.
A Bugac-Pécs útvonalon egymás mellé került egy kárpátaljai és két erdélyi lány, és alkalom nyílt
megosztani egymással élményeiket.
- Orsi, mi az ami leginkább emlékezetes marad Bugacról?
- A pusztába vezető út, amit lovas szekerekkel tettünk meg, illetve amikor megsimogattuk a
lovakat.
- Érdekes, hogy nem tudtuk eldönteni, hogy a palacsintán levő lekvár almából vagy barackból
készült. - mesélte nevetve Ági.
- Az határozottan barackra hajazott. - tette hozzá Kinga
Az ételről hamar áttevődött a szó a lovasbemutatóra.
- Hű, nekem leesett az állam, amikor végigvágtatott a csikós a karámban és a kezében levő
korsóból egy csepp málnaszörp se ömlött ki.
- Azt, megjegyeztem amikor a német földesúr legendáját mesélte a hölgy.
- Hihetetlen, mennyire inteligensek ezek a lovak.
- És hagyományőrzők az emberek. Mekkorát kacagtam, amikor a bácsi azt mondta, hogy úgy néz
ki magyar ember bajusz nélkül, mint az asszony bajusszal.
- Én pedig legyőztem a lovakkal szembeni félelmem.
Ezzel a három lány hátradőlt és a Rákóczi Zrinyi FM műsorát a tájjal követte.

 

Varga Orsolya - Kárpátalja
Lázár Kinga - Erdély
Kerekes Ágnes - Erdély

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rakoczi2017.blog.hu/api/trackback/id/tr2312642435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása