2017

Rákóczi Tábor (SWB) - 2017

Bethlen-Blog: nyolcadik nap

2017. július 11. - Korom Balázs

            Kipihenve az előző nap zsúfolt programjainak fáradalmait, reggeli után a Parlament felé vettük az irányt. A két csapat együttesen szemlélhette meg az Országházat. Ott rövid idegenvezetésben részesültünk, ami a tárgyalóteremmel végződött. Itt köszöntött bennünket a tábor egyik megálmodója, Zsuzsa néni, majd ezután Pirityiné Szabó Judit illetve prof. Vizi E. Szilveszter beszédének örvendhettünk. A professzor beszédében kiemelte, hogy a magyar nép a bajban fog igazán össze. Egy rövid történetet mondott el fiatal koráról, amelyben kihangsúlyozta, hogy egymásra, a magyar nemzetre mindig számíthatunk. A beszéd után elénekeltük a Rákóczi tábor indulóját, majd ez után álló fogadást tartottak számunkra.   

            A következő állomás a Budai vár volt, melynek udvarán elfogyasztottuk meglepetés ebédünket, ami pizza volt. Az ebéd elfogyasztása után megtekintettük a Mátyás templomot. Bent a megszokott mód szerint elénekeltük a Boldog asszony anyánkat és a Székely himnuszt. Az úgynevezett „hering-alakzat” jól bevált módszerével, négyes sorokban rendezetten közlekedtünk egyik helyről a másikra.  Természetesen minden látványosságnál megejtettük a kihagyhatatlan selfie-ket.  Ez után buszra szálltunk, és az Andrási út felé vettük az irányt.

            Még a buszon Tibor bácsi rövid anekdotákkal készített fel a következő megállóra. Megérkezvén az Andrási út 60.szám alá, betekintést nyerhettünk a XX.századi diktatúrák kegyetlen világába. A terror háza múzeumban négy szinten keresztül szembesültünk mindazon borzalmakkal, melyet a totalitárius rendszerek okoztak népünknek. A szintek barangolása közben Tibor bácsi az idegenvezető szerepébe bújt, és sok érdekes információt osztott meg velünk.

A nap fénypontja az este során megrendezett kvíz volt. A versenyen húsz csapat vett részt, ekkor a két csapat tagjai vegyesen is versenghettek. A kérdéseket „Álmos” állította össze. Különböző témakörök szerepeltek a versenyen, volt Disney-, Képrejtvény-, Rákóczi- illetve Villámkérdések. Az első három helyezett sört nyert (természetesen csak citromos, zéro alkohol taralommal). De a többi csapat sem maradt ajándék nélkül, minden részt vevő gumicukorban részesült.

Livdánsz Alex (Kárpátalja)

Máté Kincső-Tímea (Erdély)

19876085_1581979821873742_2092158686_o.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rakoczi2017.blog.hu/api/trackback/id/tr8812656917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása